Az év folyamán több napot tölt a betegségben, mint a szabadságon. Ismerős? Akkor itt az ideje megváltoztatni ezeket a statisztikákat. Ennek a legegyszerűbb lépése az életmód megváltoztatása.
Tanácsok, tippek ennek megvalósításához.
Csak úgy, ahogy a virágnak szüksége van vízre, hogy virágozzon, az autónak pedig szüksége van egy olajcserére, hogy jól működjön, ugyanúgy a téli hónapokban, a szervezetnek szüksége lehet a támogatásra, tápanyag és vitaminpótlásra, annak érdekében, hogy a védelmi rendszerünk megfelelőképpen tudjon működni. A megfelelően működő immunrendszer esetén a szervezet jobban védekezik az olyan betegségek ellen, mint a fertőzések, az autoimmunbetegségek és a rák is. Kevésbé jelentkeznek az öregedés egészségügyi következményei is.
Megfázás? Ismerjük meg mi zajlik szervezetünkben
A hideg, és az influenza is kemény ellenfelek a szervezet számára.
A felső légúti betegségek kapcsán gyakran halljuk azt a szót: ,, megfáztam,,. Általában a hidegnek huzatnak tulajdonítunk megbetegítő szerepet.
Ez azonban egyszerűen nem igaz! Nem lehet megfázni!
A felső légúti betegségek, a nátha, a torok és mandulagyulladás, tüdőgyulladás egytől egyig kórokozók következményei: baktériumok, vírusok, gombák. Ezek az élőlények csak megfelelő körülmények között képesek szaporodni. A téli hidegben közel 200 féle vírus terjed, melyek a levegőben, és a különböző tárgyak felületén akár több napig is elélhetnek.
A szervezetnek fogékonynak kell lennie ezekre a baktériumokra és vírusokra, a fogékonyság pedig immunrendszerünktől függ. Ezek a kórokozók a köhögéssel és a tüsszögéssel kibocsájtott váladék cseppeken pedig akár 3 méterre is tudnak terjedni.
Fizikusok szerint a kórokozók a pára vízcseppjeinek felszínén utaznak. Minél nagyobb a páratartalom a levegőben, annál több a kórokozó.
A vírusok, köztük az influenza is a sejtjeinken belül szaporodik, és egy hétig is eltarthat, mire a szervezet antitesteket termel ellenük.
Tanácsok: tegyük a gombákat az egészséges életmódunk részévé!
A gombákban lévő béta-glükánok az immunrendszerünk erőművei. Segítik a makrofágok és az immunrendszer ,,ölősejtjeinek,, a működését, melyek az immunrendszer védelme szempontjából kulcsfontosságúak. A béta-glükánok nem csak a vírusok ellen nyújtanak védelmet, de gátolják a daganatok növekedését is.
A legjobb példa erre, hogy amikor a tűzoltók egy csoportja, akik a sok füst expozíció miatt légzési problémával küzdöttek, naponta kaptak béta-glükánokat, melynek következtében 23 %-kal kevesebbszer alakultak ki a megfázásos kórképek.
A gombák fogyasztása a kitinváz miatt megterheli az emésztőrendszert, ezért sokkal célszerűbb, ha a gombatestből kivont hatóanyagokat sűrített formában juttatjuk a szervezetbe.
Immunitásnövelő gombafajok :
- Shiitake (Lentinula edodes): Már 4 napos használatot követően növeli az immunrendszer sejtjeinek aktivitását ezáltal csökkenti a betegség kockázatát.
- Reishi (Ganoderma lucidum, Pecsétviaszgomba): csökkenti a szervezetben kialakuló gyulladásokat, valamint az allergiás tüneteket, fokozza a bélrendszer immunitását. Segíti a szervezetből a méreganyagok kiürülését.
- Kínai hernyógomba (Cordyceps sinensis): Növeli az szervezet energiaszintjét, segít csökkenteni a stresszt és a szellemi fáradságot. Támogatja a máj, vese és tüdő működését. Öregedés elleni gombának is szokták nevezni. Sportoláshoz is kiváló.
- Mandulagomba (Agaricus Blazei Murrill): Igazi szuperélelmiszer. Béta-glükán és természetes D-vitamin tartalma jelentős. Olyan élelmiszernek minősítették, melyben különösen magas koncentrációban vannak jelen az emberi szervezet egészséges működéséhez szükséges tápanyagok.
Minden nap reggelizzen!
Azok a személyek, akik kihagyják a reggelit, nagyobb eséllyel kapják el télen a fertőzéseket.
Ennek az oka a vércukorszint ingadozása, melynek következtében a stresszhormonok szintje is ingadozik és csökken az immunitás. Tehát egy kicsit korábban szálljon ki az ágyból, és gondoskodjon róla, hogy legyen ideje a reggelire.
Gondoskodjon a cink pótlásáról
Ez a csoda-ásványi anyag megtalálható minden sejtében, és kritikus az egészséges sejtek fejlődéséhez és működéséhez. A cink kölcsönhatásba lép a szervezet több ezer fehérjével és részt vesz körülbelül 300 különböző enzim-folyamatban. Javítja a sebgyógyulást és javítja a pajzsmirigy működését, a bél egészségét, a véralvadást, a látást és a szaglást.
Szervezetünk hő szabályozó rendszerét stimulálni kell, ha soha nem találkozik a hideg immunstimuláló hatásával, túlöltözve mi magunk csökkentjük saját hidegtűrő képességünket, és kialakítjuk télre testünk indokolatlan meleg igényét.
Fordítson gondot a mikrobiom egészségére is.
„Minden betegség a belekben kezdődik.” A kutatások azt mutatják, hogy ha a rossz baktériumok száma meghaladja a jó baktériumok számát, akkor az immunrendszer gyengül. Ha a krónikus emésztési problémákat észlel (savas reflux, szivárgó bélszindróma, puffadás, hasmenés), akkor itt az ideje közbe avatkozni!
Az ünnepek alatt általában megterheljük az emésztőrendszert, így nem árt egy kis támogatás a bélflórának.
Fogyasszon rendszeresen fokhagymát.
A fokhagyma magas kéntartalma miatt erős antibiotikus hatással rendelkezik, továbbá segíti a máj méregtelenítését is. Ennek következtében csökkenek a szervezetben felhalmozódó méreganyagok. A fokhagyma szelénben gazdag.
Naponta fogyasszon kurkumát!
Gyulladáscsökkentő hatású. Szerepet játszik az ízületek egészségének védelmében. Serkenti az emésztőnedvek elválasztását és ezzel együtt az étvágyat is, főként gyenge gyomrú időseknél.
Ugyancsak bevált szer a zsíremésztés zavarainál. Fokozza az epeképződést és -elválasztást, ami nemcsak az emésztési panaszokon segít, hanem a vérzsírértékeket is kedvezőbbé teszi: a jó koleszterin (HDL) nő, a rossz (LDL) csökken, és a trigliceridek szintje is javul.
Napi nap = D vitamin
A D vitamin egy igazi mindentudó az egészségünk számára. Aktuális orvosi tanulmányok százai mutatják, hogy ennek a vitaminnak hatalmas védelmi potenciálja van olyan civilizációs betegségeinkkel szemben, mint a rák, a szívinfarktus, diabétesz, depressziók, demencia és sok-sok más. A D-vitamin hiánya szintén összefüggésben áll az influenza járványos előfordulásával.
Helyes életmód, megfelelő higiénia
A hatékony immunrendszer kiépítése csak abban az esetben lehetséges, ha odafigyelünk a helyes életmódra. Ne feledje, az egészség befektetés!
Gyakori kézmosással ügyeljünk a megfelelő higiéniára, kerüljük a nagy tömeget. Fordítsunk kellő figyelmet a rendszeres kézmosásra és szájöblítésre, tekintettel arra, hogy környezetünkben a levegő számos baktériumot tartalmazhat.
Fenti szabályok, tanácsok betartásával hatékonyan megelőzhető az influenza és az egyéb fertőző betegségek.
Összeállította:
Szabó Nikolett
tudományos kutató