Új terápia segíthet többféle rák legyőzésében

Létezik az immunrendszernek egy nemrégiben felfedezett része, mely felhasználható lenne minden ráktípus kezelésére – állítják a Cardiff Egyetem tudósai hétfőn közzétett nyilatkozatukban.

A tudósok kidolgoztak egy újfajta immunterápiát, amely univerzális segítséget nyújthat többféle rák legyőzésében, ráadásul nem kell személyre szabni, mint a korábbi CAR-T terápiák esetében – írja a Science Alert.

A tudomány számára már korábban ismert volt, hogy az immunrendszer T-sejtjei felelősek a rákos sejtek felismerésért és elpusztításáért. A Nature Immunologyban közzétett cikkben a T-sejtet egy olyan immunsejtnek írták le, amely átvizsgálja a testet, és azonosítja a lehetséges veszélyeket, pl: kórokozók, vagy kórós sejtosztódás, azonban a teljes immunbiológiai folyamat sokáig ismeretlen volt.

Az emberi T-sejt elektronmikroszkópos felvétele

A T-sejtterápiák az immunterápia egyik fajtáját jelentik. A leggyakoribb fajtájuk a CAR-T terápia, amely során a szervezet immunsejtjeit, a T-sejteket vérvétellel kinyerik, majd genetikailag úgy módosítják, hogy azok képesek legyenek felismerni a daganatot, és megtámadni azt.

A módszernek megvoltak eddig a határai: az eljárással csak néhány típusú rákot lehetett elpusztítani, ráadásul minden terápiát személyre kellett szabni a T-sejtek egyik receptora, a HLA miatt. A HLA teszi lehetővé, hogy a T-sejt felismerje a tumorsejtet, viszont ez a receptor mindenkinél más, így nem lehet egységesen módosítani.

A Cardiff Egyetem kutatói most erre találtak megoldást: rábukkantak ugyanis egy univerzális receptorra, az MR1-re, ami az emberi populációban ugyanolyan, és ezért sokkal szélesebb körben lehet módosítani úgy, hogy nem kell személyre szabni a terápiát. Az MR1 receptor az emberi test minden sejtjén létezik. Az MR1 potenciálisan jelezheti a rákos sejtekben zajló torzult anyagcserét az emberi immunrendszer felé.

T-sejtek a vérben

A kutatók kísérleteztek is az újonnan felfedezett receptorral, és megállapították, hogy egerek esetében, valamint emberi mintát használva, laboratóriumban többféle rákfajta kezelésére sikeresen alkalmazható. Az izolált T-sejt képes volt megkülönböztetni az egészséges és rákos sejteket. Az egeres vizsgálatok során sikerrel tesztelték a módszert tüdőrákos sejteken, melanomán, leukémián, vastagbél-, emlő-, prosztata-, csont- és petefészekrákon.

Noha a kezelést még nem tesztelték emberekben, a kutatók és a szakértők szerint új utakat nyit a rákkutatásban.

Az a gondolat, hogy az immunrendszert a daganatok ellen lehetne fordítani, nem új keletű.

A gyógygombák poliszacharid vegyületeket (pl. eritadenin, lentinat), b-D-glukánt, vitaminokat, ásványi anyagokat és savakat (pl. ganoderic sav, betulinic sav) tartalmaznak.

A gombákban lévő poliszacharidok (béta-glükánok) nem közvetlenül a daganatos sejtekre hatnak, hanem az immunrendszer serkentésével segíti az emberi szervezetet a rákos sejtek leküzdésében.

A szájon keresztül elfogyasztott poliszacharidok a vékonybélbe jutnak.

A bélnyálkahártyán találhatóak a Peyer-plakkok, amelyek immunsejtekben gazdagok. A Peyer-plakkok funkciójukat tekintve olyanok, mint manduláink. Az immunsejtek receptoraikkal felismerik poliszacharid molekulákat.

A poliszacharid molekula  kapcsolódik az immunsejtek receptoraihoz, amelyek aktíválódnak, immunreakciót kiváltva ezzel az egész szervezetből, hatásukra az immunrendszer sejtjei a megfelelő területen végzik el a munkájukat.

A poliszacharid molekula nem szívódik fel a vérben, rostként választódik ki a szervezetből és nem vált ki nem kívánt mellékhatásokat. Ezeket a poliszacharidokat a bélbaktériumok is elfogyasztják, elősegítve ezzel a működésüket.

A poliszacharidok a gombák kitinvázában találhatóak. Ennek az egyetlen hátránya, hogy az emésztőrendszer a kitinvázat nem tudja lebontani, ebből adódóan a gombák elfogyasztásával a poliszacharidoknak csak egy minimális része szívódik fel.

Az egyik legismertebb gomba poliszacharid, a Shiitake gombában lévő, Lenitnan, amely hozzájárulhat a természetes immunvédekezéshez.

Egy 2014-es humán kutatás szerint fiatal egészséges felnőttekben a Lentinula edodes (Shiitake) gomba naponkénti fogyasztása fokozza az immunrendszer működését.
Az L. edodes négy héten keresztül történő fogyasztása az effektor sejtek (az immunrendszer ölősejtjei): NK sejtek és T-sejtek számának növekedését eredményezte, ez egyébként vérből volt kimutatható. Ezek a sejtek egyúttal gyorsabb aktíválódásra voltak képesek.

Szintén emelkedett a vérben az IgA szint, ami azt feltételezi, hogy a belek immunitása javult. A gyulladásos markerek szintje csökkent a vérben, így egyúttal beigazolódott a Shiitake gyulladás csökkentő hatása is.

A citokinek szintje jelentősen különbözik a gomba fogyasztás előtti és utáni idő között; ami azt jelzi, hogy az immunrendszer aktivációja sokkal hatásosabb volt a gomba fogyasztását követően. (A citotkinek, olyan vegyületek, melyek az immunsejtek közötti kommunikációt biztosítják.)

Forrás: Consuming Lentinula edodes (Shiitake) Mushrooms Daily Improves Human Immunity: A Randomized Dietary Intervention in Healthy Young Adults Xiaoshuang Dai,Joy M. Stanilka,Cheryl A. Rowe,Elizabethe A. Esteves,Carmelo Nieves Jr.,Samuel J. Spaiser, show all Pages 478-487 | Received 27 May 2014, Accepted 28 Jul 2014, Published online: 11 Apr 2015(https://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/07315724.2014.950391)

Gyógyszerek is készültek a lentinánból. 1969-ben a tokiói Japán Nemzeti Rákkutatási Intézet kutatói vonták ki először a shiitake gombából ezt a béta-glükán poliszacharidot.

Japánban alkalmazott rákellenes gyógyszerek gyógygombákbólJapánban alkalmazott rákellenes gyógyszerek gyógygombákból: PSK – Krestin (1977 óta), Lentinan (1985 óta) és SPG – Sonifilan (1986 óta). Mindegyik még mindig használatban van Japánban és más távol-keleti országokban.

Japánban az 1980-as évek elején tesztelték először a lentinant, III fázisú gyomorrákban (előrehaladott vagy visszatérő), 275 betegen. Ebben a kísérletben a lentinan-t citosztatikus kemoterápiával kombinálva alkalmazták. A tanulmány bizonyította, hogy a lentinan:

  • meghosszabbítja az életet

  • csökkenti a rákkezelés mellékhatásait

  • javítja a beteg immunválaszát a rákra.

 

Természetesen a szervezetre nem csak a poliszacharidok gyakorolnak jótékony hatást, hanem a gombákban lévő egyéb enzimek és hatóanyagok is (pl. L-ergothianin, triterpének, ergoszterol stb.), melyeknek a nagy része még ismeretlen a tudomány számára.

A tudósok, legújabb kutatási eredménye is alátámasztja a gombák esetében a szinergia fontosságát. A gombakivonatok egy adott kombinációjának szinergikus hatása fokozhatja az immunsejt válaszokat, és végül elősegítheti, az immunrendszer fellendülését- Ez azt jelenti, tehát, hogy ha többféle gomba fajt kombinálunk, akkor egy sokkal erősebb immunválaszt válthatunk ki. 

A gyógygombák és a belőlük készített poliszacharidok elsősorban étrend-kiegészítők formájában vannak forgalomban. Amennyiben gyógygomba tartalmú készítményt vásárolunk, a jobb felszívódás érdekében, érdemes olyan készítményt választani mely a kitinvázat nem tartalmazza, csak a gombák hatóanyagait.

Szabó Nikolett
tudományos kutató

Tetszett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Fontos! A törvény megkívánja, valamint kötelez is minket arra, hogy kiemelten felhívjuk figyelmét: „az étrendkiegészítők nem gyógyszerek, nem rendelkeznek gyógyhatással, nem alkalmasak betegségek kezelésére, sem megelőzésére”. Az oldalon található információk, cikkek, leírások nem helyettesítik szakember véleményét! Minden esetben forduljon szakorvoshoz, betegség esetén! Oldalunk nem foglalkozik gyógyítással. Minden esetben kérje ki kezelőorvosa, gyógyszerésze véleményét, valamint figyelmesen olvassa el a mellékelt tájékoztatót, és mindenkor tartsa be a tájékoztatóban, vagy a termék leírásban ajánlott napi adagolást. Kérjük azt is vegye figyelembe, hogy az étrend kiegészítő élelmiszerek nem helyettesítik a vegyes táplálkozást és az egészséges életmódot! 

További cikkek